A Szív Bajnokai Alapítvány
Az Alapítvány 2020-ban kezdte meg működését, azzal a céllal, hogy segítsen az érintett gyermekeknek és családtagjaiknak a betegségük elfogadásában.
A Szív Bajnokai Alapítvány fő célja, hogy veleszületett szívbeteg gyermekeket támogasson többféle módon, különösen önismereti, önfejlesztési, rehabilitációs és társadalmi beilleszkedést segítő tevékenységeken keresztül.
„A szív bajnokai” egy nagy sikerű film, ahogy az a csoport is, amely tagjai mind szívbetegen született gyermekek, ők a Szív Bajnokai.
Az alapítvány fő céljai

Támogatás
Támogatja a gyermekek mentális egészségének megőrzését, önbizalmuk erősítését és fejlődésüket

Élmények
Elősegíti sporttal kapcsolatos élményeik megszerzését, és támogatja sporttevékenységüket betegségükhöz igazodva

Integráció
Hozzájárul társadalmi integrációjukhoz, elfogadásukhoz, valamint olyan értékek erősítéséhez, amelyek segítik a gyerekeket és családjaikat a mindennapi életben

Közösség
Biztonságos platformot és közösséget teremt az érintett családok számára, ahol megoszthatják tapasztalataikat, erőt meríthetnek egymásból
ÉVES AZ ALAPÍTVÁNY
SZÍV
BAJNOK
SIKERES
KAMPÁNY
BAJNOK
MACI


Legyél Te is szív bajnok!
Országos kórházlátogató események szervezése: az alapítvány rendszeresen látogatja a kórházakat, ahol bajnokavató rendezvényeket szervez – plüssmacikkal, sportolók által felajánlott érmekkel és egyéb ajándékokkal – örvendeztetik meg a bent fekvő gyermekeket, ezzel erősítve önbizalmukat és motivációjukat. A kampány neve: „Legyél Te is szív bajnok!”
Az elmúlt években az alapítvány és támogatói bejárták az országot bajnokavató programjukkal. Jártunk Szegeden, Győrben, Székesfehérváron, Karcagon, Egerben, Gyöngyösön, Esztergomban, Pécsen, Nyíregyházán és Budapest több gyermekellátó intézményében. A következő év terveiben szerepel Miskolc, Nyíregyháza, Kecskemét, Szeged, Győr, Siófok, Székesfehérvár és Budapest több kórháza is. Az Alapítvány ezért minden kórházban ápolt gyermeknek, akikkel a látogatás során találkoznak, érmet – macit és egyéb különleges ajándékot adnak. A jelképesen kialakított dobogóra mindenki felállhat, ahol bajnokok lesznek. A szervezet célja, hogy a zárójelentés mellé kapott fényes éremmel és plüss kabalával a gyerekek ne rossz élményként gondoljanak a kórházra.
Támogatóink

A Ferencvárosi Torna Club társadalmi felelősségvállalási portfóliója rendkívül kiterjedt. Fradi Közösség néven jótékonysági akciókon veszünk részt, szemléletformáló kampányokat indítottunk, és folyamatosan hosszútávú közösségi programokat szervezünk. Ahogy szurkolóink éneklik a lelátón: „Mi mindenhol ott vagyunk”!
A szívbetegséggel élő gyermekeknek is próbálunk sportolási lehetőséget biztosítani és kialakítani, vagy éppen táplálni bennük a sport iránti szeretetet, mert filozófiánk szerint a sport mindenkié! Hisszük, hogy a rendellenességgel élőknek a minél teljesebb életre való törekvésük legalább annyi energiát és elszántságot követel, mint élsportolóink küzdelme a sportsikerek megvalósításáért!
Küzdeni mindig, feladni soha!

A Szív Bajnokai Alapítvány munkája számunkra azért különösen fontos, mert valódi segítséget nyújtanak olyan gyermekeknek és családoknak, akiknek minden támogatás, figyelem és remény számít. A BMW AutoWallis már több éve támogatja az alapítvány munkáját, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy hozzájáruljunk ehhez a különleges és értékes küldetéshez.

Évek óta töretlen lelkesedéssel játszik nálunk a szakosztály amatőr darts klubjában egy imádnivaló fiatalember, Kornél. Rajta és családján keresztül ismertük meg a veleszületett szívbetegséggel élő sorstársai történetét, küzdelmeit és magát az alapítványt. Amikor pedig testvére és klubtársunk, Gábor szeretett volna jótékonykodni a gyerekek nyári táborozása érdekében, a klub és a körénk szerveződő közösség egy emberként állt ki a nemes cél mellett. Így indult a mi közös történetünk, így alakult ki bennünk valami nagyobb és fontosabb, a közösen adni és segíteni akarás érzése.

A Körte SE számára a Szív Bajnokai Alapítvány támogatása sokkal több, mint egy jó ügy melletti kiállás. Számunkra azt jelenti, hogy részesei lehetünk olyan pillanatoknak, amelyek örömet, reményt és feltöltődést adnak a Szív Bajnokainak és családjaiknak. Hiszünk abban, hogy a közösség ereje különleges érték: amikor a gyerekek új barátokra találnak, a szülők pedig megértésre és támogatásra lelnek, az mindannyiunkat gazdagít. Mindezt természetközeli, VÍZI ;)-sportos környezetben. Az évek során ez a közösség nagyon különleges helyre költözött be a szívünkbe, ezért örömmel állunk melléjük újra és újra.

Örömmel vesszük, ha fiatalok a vizes sportok iránt fogékonyak. Az pedig, hogy a Szív Bajnokai Alapítvány programján keresztül olyanokhoz kerül közel ez az élmény, akik maguk is nagyot küzdenek a mindennapokban, külön szívet melengető. Jó szelet kívánunk a csapatnak, használják a termékeket jó egészséggel!

Magyar márkaként az alapítás óta fontos küldetésünknek tartjuk, hogy hazai szervezetek kitartó munkáját és példamutató törekvéseit támogassuk. A fiatalok mozgásra ösztönzése, fizikai és mentális egészségük elősegítése kiemelt szerepet kap nálunk. A Bajnokok története és a Nagykövetek elhivatottsága mindannyiunk számára inspiráló, ezért évről évre örömmel állunk az Alapítvány programjai mellé.

A dm drogerie markt elkötelezetten támogatja a helyi közösségeket és a társadalmi kezdeményezéseket. Ez alkalommal a Budaörs, Malomkő utcai dm üzlet, valamint a GOBUDA Mallban található dm üzlet közösen járult hozzá az adományhoz.
Fontos számunkra, hogy segítséget nyújtsunk azoknak a közösségeknek, ahol jelen vagyunk, és hozzájáruljunk a gyerekek és családjaik mindennapjainak szebbé tételéhez. Örömmel támogatjuk azokat a programokat és kezdeményezéseket, amelyek pozitív élményeket és értékes pillanatokat teremtenek a résztvevők számára.














Együtt dobban a szívünk
Országos kampányok: az alapítvány figyelemfelhívó megmozdulása a „Mutass Te is egy szívet!” kampány, amellyel mindenkit arra buzdítanak, mutassanak egy szívet, ezzel ki tudják fejezni csatlakozási szándékukat a szervezet tevékenységéhez.
Élményalapú rendezvények: nyári családi táborok szervezése, ahol a gyerekek különleges élményeket élhetnek át (pl. helikopter-bemutató vagy nyári tábor Balaton-parton).
Az alapítvány 2024-ben egy különleges álmot váltott valóra, megvalósult a bajnokok első nyári tábora. A helyszín Alsóörs volt, a Balaton partján. Az öt napos táborra az ország minden pontjáról érkeztek szívbeteg gyermekek és családok. Tizenegy család, tizennégy szívbeteg gyermek élvezte az első bajnoki tábort. Nagyon régi álmunk volt egy ilyen tábor, ahol a gyermekek kötetlenül, szabadon élvezhették a helyszín adta lehetőségeket. A gyermekek családban gyógyulnak, így a tábor szervezésénél erre nagyon odafigyeltünk, családokat láttunk vendégül a magyar tenger partján.
Az első álmot egy újabb követte, 2025-ben megvalósult a bajnokok második nyári tábora. A helyszín Balatonkenese volt.
Sport- és közösségi eseményeken való részvétel: olyan kezdeményezésekhez is kapcsolódik az alapítvány, mint jótékonysági gyűjtések (plüss mackó, érem, póló és szívből írt üzenet), amelyekkel felhívják a figyelmet a szervezet küldetésére és céljai támogatására.



Anna

Dominik és Zalán

Dóri

Viki

Pannus

Nóri és Zita
A Szív Bajnokainak
Nagyon hálásak vagyunk a közösségünknek a támogatásért és a kedves szavakért. Ismerd meg, hogyan látják a munkánkat.
Tudjátok, én sokat küzdök a pályán, a győzelemért. Amikor hallottam a ti történetetekről, rájöttem, hogy az igaz bátorság nem a motoron dől el. Az igazi bajnokok Ti vagytok, akik nap mint nap megküzdenek a saját kihívásaikkal. Azt üzenem nektek, hogy sose adjátok fel! A szívetek a legerősebb motor, ami létezik. Ha nehéz is a pálya, mindig emlékezzetek rá, hogy minden kanyar után jön egy egyenes, ahol nagy gázt lehet adni. Nagyon sok erőt küldök nektek, a Veleszületett Szívfejlődés hetére, vigyázzatok magatokra, maradjatok mindig ilyen bátrak!

Kecskés Bence
Szeretettel Köszöntöm a Szív Bajnokait, az összes kicsi Bajnokot. Megtisztelő, felemelő az, hogy részint hozzátok is tartozom, tartozhatom. Már csak azért is, mert talán kevesen tudják, tudjátok, hogy nekem is volt két – igaz „csak”- ablációm, de két olyan pillanat az életemben még fiatalon, amikor láthattam a szívemet belülről. Láthattam a titkot belülről, ami miatt oly sokáig és oly küzdelmesen tudunk és akarunk is élni. Én ezt kívánom mindenkinek: Legyen mindenkiben az az erő, hogy mi többek vagyunk, sokkal többek vagyunk, mert tudjuk és ismerjük a titkot.

Takács Bence
Mindannyian más ritmusban dobbanunk, és épp ettől vagyunk egyediek, különlegesek. A szívetek
értékes, a történetetek fontos. Szerethetőek vagytok, pont úgy, ahogy vagytok. Soha ne felejtsétek
el: a saját ritmusotokat bátran kövessétek. Köszönöm, hogy én lehetek a Szív Bajnokok festője.

Márfy Gabriella
Sziasztok! Üdvözöllek benneteket nagyon sok szeretettel! Képzeljétek el, Beck Monika megkeresett engem, ő Magyarország Szív Nagykövete, és azt mondta nekem, Gróbe Anna Lili nagyon szemmel tartja a munkásságomat, így főleg neki szeretnék üzenni, mégpedig a Szegedi Dómból, hogy egy csodálatos szupersztár, és ő is egy igazi Szív Bajnok. De mindenekelőtt minden szívbajnoknak kívánok sok szeretettel áldott, békés, boldog karácsonyt!

Gubik Petra
Emlékeztek, mindig mondom, hogy mennyi minden függ az időjárástól a vitorlázás sportban. Erős alkalmazkodó képesség, alázat és felkészültség kell, hiszen a vízen bármi előfordulhat. Ha lecsap egy nagy vihar vagy eláll teljesen a szél, az embert próbáló. Ezekre igyekszem megtanítani Benneteket, azonban sokszor én tanulok Tőletek: hogy kell hatalmas odaadással, TELJES SZÍVBŐL élni! Köszönöm!









